Viviana szemszöge

A lakás túl csendesnek tűnt, amikor beléptem. Nem üresnek. Csak nehéznek. Mintha maga a levegő magába szívott volna mindent az elmúlt néhány órából, és most visszapréselné rám. Vagy talán csak én éreztem így.

Lassan becsuktam magam mögött az ajtót, a kelleténél egy pillanattal tovább támaszkodtam neki, mielőtt elrugaszkodtam volna róla. A táskám szinte gondolkodás nélkül csúszott