Kalliope addig nézte, amíg az alakja el nem tűnt a sarok mögött, majd végre egy hosszú sóhajjal kifújta a levegőt.

Kezét finoman a mellkasára szorította; a szíve még mindig hevesen vert, de a félelem már izgalommá változott.

Tényleg kiállt Carmine-ért.

Büszkeség töltötte el, ahogy megfordult, és visszaindult, testtartása egyenes és magabiztos volt.

Evander sietős léptekkel haladt végig az ösvényen