Épp amikor Declan vissza akarta húzni a kezét, egy hűvös, apró kéz markolta meg az ujjait.

Declan lélegzete egy pillanatra elakadt.

Aztán az a kis kéz kinyitotta a tenyerét, és hűvös ujjhegyek kezdtek betűket rajzolni a bőrére, vonásról vonásra.

„Őszintén szólva, Declan, szerintem az a legjobb, ha maradunk annyiban, ahogy eddig voltunk. Ne várjunk túl sokat. Nem megyek sehova, amíg meg nem gyógyul