Kaelen az irodája ajtaja felé indul, engem is magával cipelve. A nyaka köré fonom a karom, hogy stabilan tartsam magam.

– Kaelen! Mit csinálsz? Tegyél le! – követelem, de a nevetéstől majd’ eláll a lélegzetem. Megáll a folyosón. Még mindig szorosan magához ölel.

– Muszáj? Azt hiszem, inkább csak így megtartalak. Nem akarlak elengedni. – Nem bírom megállni, ismét felnevetek.

– Persze, hogy le kell