Kaelen nehezen veszi a levegőt, én pedig teljesen elképedve meredek rá. Visszagondolok a szavaimra, és rájövök, mi a baj.

– Kaelen, nem a mi piros fonalunkra gondoltam. Az nem változott – nyugtatom meg. Megráncolom az orrom.

– Tényleg azt hiszed, hogy csak úgy elhagynálak? Ráadásul mit gondolsz, megvártam volna vele azt a napot, amikor befogadtunk egy gyereket, és épp az ágyban vagyunk együtt? – m