Mintha a lábaim önálló életre keltek volna, felálltam a székből.

„A-Alessio?” – szólaltam meg, készen arra, hogy odamenjek hozzá. Még mielőtt egy lépést tehettem volna, Gino a csuklóm köré fonta a kezét, és a fülemhez hajolt.

„A helyedben nem tenném – suttogta. – Csak ülj le, amíg még teheted.”

Nem volt rá szükség, hogy megismételje ezt a mondatot; követtem az utasításait, és leültem, ahogy mondta