Kaelen

– Kaelen!

Ránéztem az öcsémre, Joaquinre, aki berontott a beszélőbe, és egyenesen a karjaimba vetette magát. Nem, nem tízéves volt, hanem huszonegy, de hajlamos volt úgy viselkedni, mint egy kisgyerek.

– Mi a helyzet, Joaquin? – köszöntöttem, és magamhoz öleltem. Utoljára egy héttel a tizenhetedik születésnapja előtt láttam őt ezen a helyen kívül. – Hadd nézzelek meg jól magamnak! – mosolyo