Álmos voltam, az órák úgy vánszorogtak, akárcsak a bennem sajgó kín.

„Pihenned kellene” – szólt oda az orvos, kizökkentve a gondolataimból.

„Ó.” Körbenéztem, látva, hogy még mindig csak ketten vagyunk. „Nos…” – nézett rám, várva, mit felelek, de én csak bólintottam.

„Jó éjszakát” – mondtam, rá sem hederítve az ágyra, mert az elmém teljesen kizárta őt. Csak ki kellett aludnom magam, és…

Kinyitottam