Zarek az ajtóban állt, hosszú haja selyemként omlott alá. Az árnyékokban bőre halványan megcsillant, a fény pikkelyekhez hasonlóan tört meg rajta.

Csendben állt ott, lusta kisugárzással; hosszú szempillái árnyékot vetettek a szemére. Hangja hűvös és közömbös volt, amikor így szólt: – Ez mostantól a jövendőbeli párom ideiglenes otthona. Almát nem érdekli, ha bejövök.

Cora csak annyit mondott: – Ó.