**Sloane (Csak szundikál)**

Nincs itt semmi. Se sötétség, se fény, csak egy üres tér a kettő között, ahol a hang lassan mozog, és az emléknek olyan íze van, mint a fehér zajnak. Aztán jön egy szívverés. Egy egyenletes dob-dob, dob-dob. Nem az enyém, hanem az Övé. Még azelőtt felismerem, hogy a saját nevemet tudnám.

„Ronan?”

A hang nem ér el semmit. Aláhull, és elnyeli a semmi. A levegő – vagy ami