**Sloane**

A reggelek a kísérteteké. Nem a holtaké – az élőké. Azoké, akik a nap előtt ébrednek, mert a csend túl nehezen ül a mellkasukon, és az alvás sosem tart elég ideig ahhoz, hogy számítson. Kint vagyok még pirkadat előtt, mint mindig. A tábor csendes, a fűvön harmat ül, a levegő olyan éles, hogy szinte csíp. Általában csak én vagyok és az ébredő madarak hangja. De ma egy másik fény töri meg