– Mert az enyém vagy...

A mosolya megingott, és bólintott. – Igaz... – mormolta az orra alatt, a hangjában csalódott felhanggal.

Nagyot nyeltem, és őt néztem, ahogy próbálta kerülni a szemkontaktust velem. – Mondtam már, milyen jóképű vagy ma este?

Erre elmosolyodott. – Számos alkalommal...

Nyújtottam neki a kezem. – Táncolunk?

Kezét az enyémbe tette, megpörgettem, és egyenesen a karjaimba húztam.