*Lyra*

Úgy tűnt, a cella nyirkos hidege a csontjaimig hatol, minden eltelt óra könyörtelen súlyként nehezedett rám.

A körülöttem lévő kőfalak némák voltak, eltekintve az időnkénti vízcsepegéstől, amely ritmikusan emlékeztetett arra, mennyire el vagyok zárva a családomtól és a falkámtól. De nem engedtem, hogy a kétségbeesés eluralkodjon rajtam. Dane azt akarta, hogy megtörjek, engedelmes és kétségb