Hazel, aki csendben állt a hálószoba ajtaja előtt, igyekezett halkan venni a levegőt. A vékony fa alig tompította el a Brenda hangjában lévő mérget.

– Ha most ránézek Daisyre, egyszerűen elfog a düh! – vicsorgott Brenda a telefonba, panaszai keserűek voltak. – Az unokám, akire ennyi éven át vigyáztam, egy értéktelen fattyú! Ha ezt előbb tudom, soha nem pazaroltam volna rá ennyi pénzt és energiát.