"Nem tudom, mit mondhatnék." Hazel felhúzta a lábát, és leült a kanapéra. Hangja mély és lassú volt, egy csipetnyi szomorúsággal.

Stella fájó szívvel nézett Hazelre. Kinyújtotta a kezét, és gyengéden Hazel vállára tette. Így vigasztalta: "Hazel, barátnők vagyunk. Te is osztozol a gondjaimban. Miért nem hagyod, hogy én is osztozzak a tieidben?"

"Igazából... Tristan és én..." Hazel a szájába harapot