Declan csak bámult rám, kissé kábultan. Tudtam, hogy a mosolyomnak mindig is megvolt a maga különleges varázsa. Régebben azt mondogatta, hogy meleg és magával ragadó, olyasvalami, amitől minden hely otthonosnak érződik.

Most, hogy semmiféle cselszövés vagy régi heg nem rejtőzött mögötte, a mosolyom őszintébbnek és természetesebbnek hatott, mint valaha.

Declan az asztalon álló kávéscsészére nézett,