„Bánom? Hogy bánnám?” – Roman hirtelen felült az ágyon. „Nagyon szeretek itt lenni.”

Tekintete találkozott az enyémmel, tele melegséggel és vágyakozással.

Tökéletesen értettem a szavait, de úgy tettem, mintha észre sem venném. Nem mertem válaszolni rá semmit, így hevesen verő szívvel egyszerűen lerohantam a földszintre.

Az aznapi vacsora élénk, nyüzsgő esemény volt, átitatva a családi melegséggel.