Alistair szoros ölelésbe vont, a homlokom a kemény mellkasának feszült. Megnyugvás áradt szét bennem.

„Nem mentem el” – mormoltam halkan. „Csak lementem inni egy kávét.”

Alistair elengedett, ujjai gyengéden közrefogták az arcomat. „Valóban?”

Mélyen ülő tekintetével az enyémet kutatta, mintha nehezen hinné el, hogy csak egy pillanatra tűntem el.

Elmosolyodtam. „Olyan aggódó vagy. Attól félsz, hogy