Látva Sylvia döbbent tekintetét, Sloane nyugodtan bólintott.

Az a fajta múlt, amely képes lett volna bárkit összetörni, az ő szemében valóban csak az maradt, ami: a múlt. Nem tükröződött az arcán sem túláradó szeretet, sem keserűség, csak az a csendes szilárdság, ami az élet viharainak átvészelése után születik meg az emberben.

„Igen – erősítette meg, majd folytatta. – Nevelőotthonban nőttem fel.