Egy pillanatra úgy tűnt, megáll az idő.

Diana üres tekintete rátapadt az „elhunyt” szóra.

Eltelt egy másodperc, majd éles, szaggatott nevetés tört fel belőle.

„Hah... haha... látod?” – nevetett, miközben súlyos könnycseppek gördültek le az arcán. Vonásai a teljes kétségbeesést tükrözték – azt a fajtát, amely akkor szállja meg az embert, amikor az utolsó okot is elragadják tőle, amiért érdemes volt