Iris

Lucien úgy emelkedik ki a ködből, mint a testet öltött halál.

Nem szólal meg. Nincs is rá szüksége. A belőle áradó, vibráló erő kiszívja a levegőt a tüdőmből, amitől a nyirkos levegő sűrűvé és nehezen belélegezhetővé válik.

A köd sziszegve veszi körül, a kőfalakhoz simul, és úgy nyeli el az eszméletlen őröket, mint egy szörnyeteg, amely kiélvezi az étkezést. Csak Zane és én maradunk érintetle