Iris

Egy suttogással kezdődik.

Nem egy hang, nem egy emlék... csak valami ősrégi és fagyos dolog lágy moccanása az elmém peremén. A testem alszik, de a szellemem egy olyan álomba szippantódik, ami egyáltalán nem érződik álomnak.

Itt nem önmagam vagyok.

Csak tanú vagyok.

Lucien a Rettegés Udvarának szívében áll.

De az már nem úgy néz ki, mint amikor legutóbb ott jártam. Lehetetlennek kellene lennie