Astrid

– Ó, Istennőm! – kiált fel Jessamina a kényelmesnek tűnő, virágmintás kanapéról. – Nem hiszem el, hogy te vagy az, Astrid! Csodásan nézel ki.

Átvágok a szobán, hogy megöleljem, de nem áll fel. Egy hatalmas kötés van a lábán. Annyira örülök, hogy látom őt, valakit otthonról; könnyek gyűlnek a szemembe, miközben még egy hosszú pillanatig szorosan öleljük egymást.

Amikor végre elenged, leülök