Astrid

Cassian karjai újra átölelnek. Mélyeket lélegzem be a virágos, fás illatából, és legszívesebben örökké így maradnék. Percekig állunk így, vagy talán órákig, nem tudom megmondani. Aztán elhúzódom. – Nem tehetjük – mondom megtörten, kezemet Cassian márványszerű mellkasának támasztva. – Egyszerűen… nem tehetjük. Én most nem tudom.

– Rendben. – Cassian megragadja az egyik kezemet, és megcsókolj