Cassian

Mindenki engem bámul. Érzem a tekintetüket a tarkómon. Mindenkiét, kivéve Astridét.

Astrid a Holdistennő hatalmas szobrának lábánál az imakorlátra hajtja a fejét. Sír, a mellkasa zihál a zokogástól. A légzése reszelősségéből hallom, hogy már egy ideje így sír.

Furcsa látni őt sírni. Ő nem ugyanaz a nő, aki az úton a kenyér miatt üvöltött velem. Megváltozott.

Mindannyian megváltoztunk.

Odam