A hátamat a falnak vetve ültem, a nyitott doboz mellettem, egy levél a kezemben. Nem olvastam. Csak fogtam. A papír krémszínű volt, a kézírás hurkos és gondos, a borítékon pedig az én nevem állt egy olyan kéz vonásaival, amely évek óta írta a nevemet.

Kétszer kopogott a nyitott ajtón.

Rám nézett. A dobozra. A levelekre.

Nem szólt semmit.

Bejött, és leült mellém a padlóra – nem közel, megtartva az