Az ebédlő levegője hihetetlenül sűrűnek tűnt, minden másodperc hosszabbra nyúlt az előzőnél. Kaelen izmai megfeszülve maradtak, ökleit összeszorította, mintha a legkisebb rossz mozdulat is lángra lobbanthatná a vihart, amit magában hordozott.

Aztán egy lágy hang hasított át a vaskos feszültségen.

– Nem fogod.

Kaelen felkapta a fejét.

Lyra az ajtóban állt, mellette Kira. A szemei még mindig egy kic