Winston lekicsinylően horkantott egyet, még szorosabban markolva a szőlőt. – Nem ért engem? Akkor nem kap enni – mondta hidegen.

Hangja idős és megingathatatlan volt, egyáltalán nem hatotta meg a karjaiban nyüszítő, bolyhos kis róka.

Winstonnál a cukiság nem nyomott a latban. Szíve acélból volt – kivéve, ha Hazelről volt szó.

A kis teremtés vágyakozva bámulta a szőlőt, közben a száját nyalogatta.