Nevettem.

Sírtam.

Újra és újra megcsókoltam a kézfejét, anélkül, hogy érdekelt volna, ki néz.

– Igen – suttogtam megtörten. – Itt vagyok, kicsim.

A hüvelykujjam végigsimított az ujjpercein.

– Pont itt vagyok.

Újra megküzdött a szavakkal, ajkai fájdalmasan lassan mozogtak, mintha minden szótag száz kilót nyomott volna.

– ...Hay...es...

Minden egyes embernek szívrohamot okoztam a szobában. Olyan gyo