Avery

A reggeli nap még épphogy csak a hegygerinc fölé emelkedett, amikor összegyűltünk Északbérc udvarán, hogy búcsút vegyünk egymástól. Otis szorosan Maya mellett állt, ujjaik összefonódtak, és mindkettőjük arcára alig titkolt keserűség ült.

– Veled kellene mennem – mondta Otis már harmadjára, rekedtes hangon. – A társam vagy. Az lenne a dolgom, hogy...

– Itt vannak kötelességeid – vágott közbe