Nora

Alig volt felismerhető.

A vékony hálózsákon fekvő nő csont és bőr volt, haja fehér a sötét gesztenyebarna helyett, amire emlékeztem. Bőre pergamenszerű volt, szorosan feszült a csontjaira. Ezüstégések jelei tarkították a csuklóját és a torkát – frissek, nem a régi hegek.

De ő volt az. A zsigereimben éreztem.

– Anya – suttogtam, térdre ereszkedve mellette.

Szeme felnyílt – még mindig az a halv