Hazel

A tollam az ujjaim között himbálózik, a kupakja a fogaimhoz koccantva.

Lefekszem a hátamra az ágyon, kinyújtva a karomat, mintha egy bűnügyi helyszínhez pózolnék.

A felettem lévő mennyezeten pontosan huszonegy panel van – nem, várjunk, huszonkettő.

...Nem huszonhárom volt tegnap este?

Felhunyorgok, és újra számolom.

– Egy... kettő... három...

Felsóhajtok. – Mindig változnak. Alattomos szemet