Hazel

Becsukom magam mögött az ajtót, és ő már ott van, úgy heverészik, mintha már órák óta várna.

– Tudod – bukik ki belőlem, mielőtt megállíthatnám magam –, ha az ember nem tudná, azt hinné, te is itt laksz.

A feje felém fordul, a tekintete az enyémre villan, és halkan felnevet. – Valójában tényleg itt lakom.

Forgatom a szemem, és ledobom a táskám, miközben közelebb lépek. – Komolyan? És mi van