Arra ébredtem, hogy valaki épp próbálja leszakítani az ajtónkat a zsanérjairól.

Nem udvarias kopogtatás volt. Még csak nem is az a fajta sürgető dörömbölés, ami azt jelentette, hogy valakinek valami fontos mondanivalója van. Ez valaki olyan volt, aki valami olyasmivel ütötte az obszidiánt, ami a dárda nyelére hasonlított, újra és újra, úgy, ahogy az ember olyasmire sújt le, amiről már eldöntötte,