Akkoriban Ophelia bizonyára mélységesen gyűlölte Luckyt.

– Még mindig nem mondod meg az igazat? – csattant fel hirtelen Rosalind éles és parancsoló hangon, olyannyira megriasztva Opheliát, hogy az fojtottan abbahagyta a zokogást.

Ophelia tágra nyílt, pánikszerű szemekkel meredt Rosalindra; arcára félelem és zűrzavar volt írva. Remegő hangon könyörgött: – Esküszöm, soha nem akartam ártani Luckynak!