Tristan úgy meredt rám, mintha egy örökkévalóság telt volna el anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Éreztem a tekintete súlyát, és a hideg is végigfutott a hátamon. Egy pillanatra megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam.

A napfény átszűrődött a foltos növényzeten, és megvilágította az arcát. Tristan vonásai szinte festőinek tűntek, mint amilyeneket egy klasszikus portrén látni.

Olyan jóképű