Amikor Knox lehunyta a szemét, tudtam, hogy végre megnyugodott. A légzése visszatért a normális ritmusába, és az állkapcsában lévő feszültség is kezdett oldódni. Néhány pillanat múlva úgy döntöttem, hogy közelebb lépek hozzá, és finoman végigsimítottam a kezemet az arcán.

– Nyugodj meg, tudom, hogy soha nem bántanál... mert— – kinyitotta a szemét, és észrevettem, mennyire kitágultak a pupillái. –