ALVAREZ SZEMSZÖGE

Szikrázott közöttünk a levegő.

Abban a pillanatban fel kellett volna állnom, bepakolni a táskámat, hazavezetni, és soha többé nem visszajönni.

Ehelyett mindkét kezemmel — azokkal a kezekkel, amikről fantáziált — közrefogtam az arcát, és lassan felfelé billentettem az állát.

– Így? – kérdeztem halkan.

A szemei félig lezárultak. – Igen.

A hüvelykujjammal végigsimítottam az arccsont