Másnap

Camille kiszállt az autóból, egy fekete dzsekit viselve a ruhája felett. Arthur a poggyászával az oldalára lépett.

– Nem fogod megbánni, Camille – mondta neki megnyugtatóan.

– Semmi szükségem rá, és nem is akarom, hogy bármit is mondj nekem, Arthur – felelte a lány.

– Tudom, azt hiszed, hogy valamilyen módon megfosztalak a boldogságodtól, de...

– Jól van, Arthur. Nem akarom végighallgatni,