Pár másodpercig küzd a szorításom ellen, még mindig a rémálma sűrűjében botorkálva. Folyamatosan ismételnem kell magam, mire a szemeivel végre kipislogja az álmot, és rám fókuszál.

– Viktor? – A hangja elcsuklik a félelemtől, de megkönnyebbülés is vegyül bele. – S-sajnálom – ez a második dolog, ami elhagyja a száját.

– Miért kérsz bocsánatot?

Magához öleli a karját. – N-nem akartam zavarni senkit.