Talpra állok. – Bocsáss meg nekem, Apám. Meg van kötve a kezem.

Felnéz rám. Egy kérdés bujkál a szemében, de nem hajlandó feltenni. Helyette bólint, én pedig sarkon fordulok, és magára hagyom a magányos szobában. Utálom, hogy ezt kell tennem – de ez az egyetlen út.

Vitalij, Vlad, Gleb és Sztyepan a fő nappaliban ülnek, amikor elmegyek mellettük. Mind a négyen felállnak, és az utasításaimra várnak.