VESPER

A várbörtön jéghideg volt.

A nyirkos kőpadlón ültem, hátamat a durva falnak vetve, karjaimmal a térdemet átkarolva. A cella apró volt, alig lehetett benne kinyújtózni, és az egyetlen fényt a kinti folyosón pislákoló fáklya adta.

Már órák óta itt lehettem.

Vagy talán csak percek óta.

Az idő furcsán telt a sötétségben.

Lorcanra gondoltam. A csatára. Arra, ahogy rám nézett, amikor elment. Lun