A falióra éjjel fél egyet mutatott.

Vivienne alig bírta nyitva tartani a szemét. Fészkelődött a kanapén, kinyújtotta a lábát, a fejét pedig a karfának támasztotta. Este nyolc óta várta az apját, és már a végletekig kimerült.

A ház csendes volt, kivéve a függönyök alkalmankénti zizzenését, amikor az éjszakai szellő besiklott a résnyire nyitott ablakon. A szobalány korábban azt mondta neki, hogy az