A világ még mindig túl gyorsan forog.

Még mindig mindenki körülöttem van – nevetnek, ujjonganak, ölelkeznek –, de én hátralépek a terem közepéről. Szükségem van egy másodpercre, egy lélegzetvételre, egyetlen pillanatra magammal, mielőtt lángra lobbannék és könnyes szikraesővé válnék. Úgy szorítom a mellkasomhoz a mappát, amit Madame adott nekem, mintha a világ legszentebb dolga lenne. Mert most az