Az ébredés lassú és nehéz, mintha víz alatt álmodtam volna. A testem olyan, mint a meleg tészta, puha és kinyúlt a tegnap esti sok sétától, nevetéstől és adrenalintól. Kábultan pislogok a mennyezetre, az agyam ködös és sziruposan lassú – aztán rájövök, hogy valami... nem stimmel.

Túl nagy a csend.

Túl világos van.

Túl késő van.

Kipattan a szemem, és felülök, a szívem kihagy egy dobbanást, a rajtam