Jaxon a lábaim között áll, a csípője a térdem belső feléhez súrlódik, és bár az autó motorháztetején ülök, még így sem érek fel a szeméig. A homlokom egy szintben van a mellkasával, pont a fehér pólójának tiszta szöveténél, és a belőle áradó melegség megnehezíti a légzést.

Egyre csak azt mondogatom magamnak, hogy ne sírjak.

Ne sírj. Ne sírj.

Napok óta tart ez – ez a huzavona bennem, ez a csendes f