Az autópálya zúgása betölti a kocsit; egyenletes és ritmikus, mintha az egész világot transzba ringatná. Már majdnem egy órája úton vagyunk. A város elhalványul mögöttünk, a sziluettje egyre zsugorodik a visszapillantóban, helyét dimbes-dombos kertvárosok és álmos út menti étkezdék veszik át.

Jaxon úgy vezet, ahogy minden mást is csinál – nyugodtan, megfontoltan, mégis mintha kissé feszült lenne.