A szekrényem előtt állok egy szál melltartóban és egy fekete leggingsben, egyik kezemben szorongva forgatom a hajkefémet, mintha csak egy stafétabot lenne, amit épp egy pas de deux közben készülök leejteni. A vacsora Brooksékkal húsz perc múlva kezdődik, én meg még mindig nem döntöttem el, melyik ruhát vegyem fel.

A tükörképem visszapislog rám: izzadó tenyér, remegő állkapocs. Nem mintha anya és a