Evander nézőpontja:

Farkasszellemem soha nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a káromra viccelődjön.

– Fogd be, Rurik! – förmedtem rá.

Még mindig élénken élt bennem a pillanat, amikor a karjaimba zuhant. A lágyság és az erő ezen ötvözete valószerűtlen volt.

Ami ennél is jobban szíven ütött, az a mód volt, ahogy az ujjai egyetlen röpke, akaratlan pillanatra megfeszültek.

Nem kőből faragtak