– Köszönöm az ebédet, Gemma. Fenséges volt, mint mindig – bókolt Valerio egy puszit nyomva az arcára, miközben a szobalányok besereglettek, hogy elkezdjék leszedni az asztalt.

– Nagyon szívesen, Valerio. – Visszamosolygott rá, hálásan azért, hogy ízlett neki az étel. Mindig öröm volt vele otthon lenni.

– Ööö… Lorenzo – szólította meg Cosima, gyengéden megkocogtatva az összekulcsolt kezét. – Lehets